FONTOS FIGYELMEZTETÉS A BESZÁMOLÓ ELFOGADÁSÁHOZ

blond man hero angry expression

Miért veszélyes a „NEGATÍV SAJÁT TŐKE”?

Sajnos nagyon gyakori jelenség a cégek esetén, hogy több egymást követő évben veszteségesen működik. Legalábbis papíron.

Ennek azonban súlyos következményei vannak.

Az a vállalkozás, amely veszteséget termel a tárgyévi negatív eredményével csökkenti a vállalkozás saját vagyonát, azaz a SAJÁT TŐKE értékét.

 

Hogy ez miért probléma?

Mert a jogszabály, a hitelezői érdekek védelme céljából kötelező előírásokat tartalmaz.

Mindenki tudja pl., hogy Kft.-t 3 millió forintos minimális jegyzett tőkével lehet alapítani.

Ugyanakkor az már kevésbé ismert, hogy ez alá a minimális tőke alá a saját tőke összes értéke nem csökkenhet tartósan.

Így amikor egy 2017-ben alapított 3 milliós Kft. 2017-ben 1 millió, 2018-ban  500 ezer forint  veszteséget „termel”, akkor a saját tőkéje a 2018. évi beszámoló elfogadásával lezuhan a kötelező minimumszint alá.

 

Mi a teendő ebben a helyzetben?

A tartós tőkehiány észlelését (a második ilyen beszámoló elfogadása) követően a tulajdonosoknak haladéktalanul döntést kell hozniuk, hogy hogyan rendezik a tőkét. A döntés végrehajtására 3 hónapjuk van.

 

Milyen lehetőségek vannak?

Sajnos még ügyvédi irodák oldalain is gyakran látni hibás javaslatokat. Ilyen pl. a tagi kölcsön befizetés. Ha a cég tulajdonosa tagi kölcsönt ad a vállalkozásnak, az nem a saját tőke része lesz, hanem idegen forrás – így sajnos ez nem megoldás.

Ha a társaság a kötelező minimumnál nagyobb összeggel alakult, akkor megoldás lehet a jegyzett tőke csökkentése.

Szintén megoldás lehet nagyobb értékű apport bevitele tőkeemelésként, úgy, hogy a jegyzett tőke emelése mellett a tőketartalékba  helyezik az apport értékének egy részét.

A legegyszerűbb mentési mód a pótbefizetés. Ez egy különleges forrás, amelyet a tulajdonosok kifejezetten a tőkevesztés miatt nyújthatnak a vállalkozásnak. Ennek feltétele, hogy a társasági szerződésben szerepeljen a pótbefizetés szabályozása.

A pótbefizetést a tagok részére vissza kell fizetni, ha a cég újra nyereségessé válik, és így a saját tőke javulása erre lehetőséget ad.

Amennyiben a társaság a fent említett lehetőségek egyikével sem tud, vagy kíván élni, akkor át is alakulhat: Kft-ből pl. Bt-vé. Ez azonban ritkán szokott megoldást jelenteni, és költséges is.

(A felelősség megnövekedéséről nem is beszélve.)

 

Ha az átalakulás sem megoldás, akkor kötelezően dönteni kell a cég megszüntetéséről.

 

Amennyiben egy vállalkozás tulajdonosai nem a fentiek szerint járnak el, akkor a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez.

Ennek során:
– a céget kényszer törölhetik,
– komoly bírságot szabnak ki rá,
– a vezető tisztségviselőt, tagot hosszú évekre eltilthatják.

 

Ezért minden ügyvezető és cégtulajdonos figyelmesen nézze meg a beszámoló mérlegének forrás oldalán a saját tőke, illetve jegyzett tőke összegeit, s ha azt látja, hogy a saját tőke kisebb, mint a jegyzett tőke -> TÁJÉKOZÓDJON!

Ha könyvelője nem tud megfelelő tájékoztatást adni a fentiekről, érdemes lehet a könyvelőváltásra gondolni, és máshol tájékozódni!

Ha probléma van, gyorsan kell cselekedni!

Az OBR rendszer használatával az információ gyorsan láthatóvá válik, a cégbíróságok már megkezdték az ellenőrzéseket -> a közeljövőben meg fog nőni a bírságok, és eltiltások száma!

ÖN NE LEGYEN AZ ELTILTÁSBAN ÉRINTETT!

 

FIGYELEM!

Az itt szerepelő cikkek tartalma a megjelenéskor érvényes szabályok alapján íródott, sajnos a jogszabályok gyakori változása miatt ezek akár rövid időn belül érvényüket veszíthetik.

Cikkeink célja a figyelemfelhívás, konkrét számviteli, adózási kérdésével forduljon szakemberhez, aki az eset összes körülményének figyelembevételével tud állást foglalni, javaslatot tenni.

 

Kérdés esetén vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot.

AJÁNLATKÉRÉS


AKCIÓ