FONTOS HATÁRIDŐK: CÉGAUTÓADÓ, IPARŰZÉSI ADÓ

2019. 03. 15. , pontosabban az ünnep miatt valójában 2019. március 18. a befizetési határideje a helyi adók 2019. I. félévi összegeinek, illetve előlegeinek.

Mint azt bizonyára tudják olvasóink a cégeknek évente 2 alkalommal kell előleget/adót fizetniük a helyi önkormányzatok felé. A helyi adó előlegfizetési kötelezettség határideje a vállalkozások számára minden évben március 15. és szeptember 15.

Az adott önkormányzatnál bevezetett helyi adók (pl. építményadó, telekadó, illetve kommunális, továbbá iparűzési adó) mellett március 18. lesz a gépjárműadó befizetési határideje is.
Foglalkozzunk most kicsit bővebben a gépjárműadóval, mert nagyon sok vállalkozást érint ez az adónem, és egyúttal a cégautóadó is.

A belföldi rendszámú gépjárművek adóját szintén az önkormányzati adóhatóságnak kell megfizetni. A gépjárműadót annak a személynek kell megfizetnie, aki a gépjármű-nyilvántartásban, az év első napján tulajdonosként, illetve üzemeltetőként szerepel. Több tulajdonos esetén, annak a tulajdonosnak kell az adót megfizetnie, akinek a neve a forgalmi engedélyben szerepel.

Év közben forgalomba helyezett új gépjármű esetében, az a személy az adókötelezett, aki a forgalomba helyezés hónapjának az utolsó napján a nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Az adókötelezettség a forgalomba helyezést követő hónap első napjával jön létre. Ehhez hasonlóan az adókötelezettség megszűnik, amennyiben a gépjármű kivonásra kerül a forgalomból.

Ki kötelezett cégautó adó fizetésére?

Leegyszerűsítve a dolgot, azok lesznek a cégautóadó alanyai, akik belföldön forgalomba helyezett személygépkocsihoz kapcsolódóan költséget számolnak el.
Így azok a vállalkozások, akik a tevékenységükhöz kapcsolódóan személygépjárművet használnak, a jármű környezetvédelmi besorolásának és hengerűrtartalmának függvényében negyedévente cégautóadót kötelesek fizetni.

És hogy miért fontos a gépjárműadó a cégautóadó szempontjából egy cég életében?

A határidőben befizetett gépjárműadó összege ugyanis levonható a cégautóadó bevallásban, azaz ennyivel csökkenthető a társaság tárgyidőszaki cégautóadó – fizetési kötelezettsége.
A gépjárműadó határidőben való befizetésével cége így autónként sok tízezer forint megtakarítást érhet el a NAV-nak fizetendő cégautóadóból.


FIGYELEM!

Az itt szerepelő cikkek tartalma a megjelenéskor érvényes szabályok alapján íródott, sajnos a jogszabályok gyakori változása miatt ezek akár rövid időn belül érvényüket veszíthetik.

Cikkeink célja a figyelemfelhívás, konkrét számviteli, adózási kérdésével forduljon szakemberhez, aki az eset összes körülményének figyelembevételével tud állást foglalni, javaslatot tenni.

Könyvelőváltáson gondolkodik? Tanácsra van szüksége?

Lépjen kapcsolatba szakértőinkkel!

KAPCSOLATFELVÉTEL
AKCIÓ